|
Minden szem Kanadára irányult, először Muskokára, ahol a G8, majd Torontóra, ahol a G20 tárgyalta meg elképzeléseit a jövőről.
Először fordult elő, hogy a két csoport térben és időben ennyire közel tartotta ülését, és ez lehetőséget adott arra, hogy elképzelhessük, mit várhatunk a két csoporttól az egészségügy világméretű irányításával kapcsolatban.
Üdvözlendő a G8 által megfogalmazott „Muskoka kezdeményezés”, amely a következő 5 évben 30 billió USA dollárt akar összegyűjteni a G8 tagoktól és nem tagoktól, azzal a céllal, hogy a Milléniumi Célkitűzések 4. és 5. pontjának megfelelően fejlődhessen az anyai és csecsemő egészség helyzete.
Mindenesetre akkor, amikor Franciaországnak, amely 2011-ben lesz a G8 házigazdája, még el kell köteleznie magát arra, hogy a jövő évi tervekben az anya és gyermek egészség lesz a középpontban, vagy amikor a G8 még mindig nyalogatja sebeit, mivel a 2005. évi Gleneagles elkötelezettségéből még mindig hiányzik 15 billió $, a G20-nak nagy lehetősége van arra, hogy megragadja a világméretű egészség fejlesztésének a kezdeményezését.
A G20 kész arra, hogy átvegye a terhet a G8-tól, azaz a legkevésbé világos kérdést, a finanszírozás szabályozását. A Lancet 2010. június 23-án közölte Sudeep Chand és munkatársai kérdését: az egészség lesz a következő?
A Torontó konferencia végső megállapításait értékelve, úgy tűnik, erre a G20-nak nincs még válasza. A kommüniké csak egyszer említi az egészséget, mégpedig a szociális biztonság megerősítésének keretén belül. Tény, hogy kialakítanak egy munkacsoportot, amelynek feladata a fejlesztéssel kapcsolatos stratégia kidolgozása, amelyet a G20 2010. novemberi, szöuli értekezletén ismertetnek. Ennek a tervnek az egészség lesz a központi eleme.
Tavaly júniusban Brazília, Oroszország, India és Kína jelezte szándékát arra, hogy aktívabban vegyenek részt a világ dolgaiban. Az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev azzal jellemezte a négy ország első csúcstalálkozóját, hogy „egy igazságosabb világrend feltételeit akarják megteremteni”. Ezek az államok rendelkeznek a G20 egészség-terveihez szükséges politikai és anyagi erővel, így reméljük, hogy felismerik, a biztonságos egészség nem csak egy tetszőleges extra lehetőség a stabil és sikeres világ megvalósításához.
Forrás: The Lancet szerkesztőségi cikke The Lancet, Volume 376, Issue 9735, Page 70, 10 July 2010 http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736%2810%2961062-8/fulltext?elsca1=TL-100710&elsca2=email&elsca3=segment
2010. július 12.
|