 Az utóbbi időben egyre kevesebb figyelmet fordítunk a mentális betegségekre, pedig az elmúlt évek pszichiátriai ellátást érintő változásai a járóbeteg ellátás, illetve az egészségügyi alapellátás fokozottabb szerepvállalását követelik meg e területen (is).
Komoly problémát jelent a pszichiátriai ellátásból, illetve gondozásból kiesett betegek ellátásának alakulása, hiszen naponta tapasztalhatjuk, hogy a szociális védőhálóból is kieső, hajléktalanul tengődő emberek között egyre több jól felismerhető pszichiátriai beteg kallódik, és sajnos a bűnügyi krónikákban is jelentős szerepet foglal el az új, kezeletlen betegek által elkövetett bűncselekmények sokasága.
E súlyos problémakörön belül a háziorvosok figyelmét egy látszólag kevésbé súlyos és kisebb jelentőségűnek tűnő területre szeretnénk ráirányítani, nevezetesen a társadalomra kevésbé veszélyes, ugyanakkor a szűkebb környezet számára komoly kihívást jelentő lelki sérülésekre, amelyek egy része öngyilkossági kísérlethez, más része pedig sikeres öngyilkossághoz vezet.
Ma már mindnyájunk számára közhely, hogy a háziorvosi ellátórendszerre minden évben egyre több elvégzendő feladat és egyre több értelmetlen adminisztrációs kötelezettség hárul, amely mellett egyre több szabály köti meg a háziorvos kezét a gyógyszerrendeléstől a betegeinek beutalási rendjén keresztül, a kérhető diagnosztikai vizsgálatokig. E megkötések mellett a háziorvosi rendszert érintő különböző ellenőrzési kampányok, és az ezek keretében kirótt büntetések joggal vonják el a kollégák figyelmét a kompetenciájukba tartozó ellátásokat akár minimális szinten is meghaladó többlet feladatoktól, ugyanakkor az sem tartható állapot, hogy az esetek közel felében fel sem ismerik a háziorvosok a lelki sérülést, ha a páciens testi panaszokkal keresi fel a rendelőt, vagy álmatlanságról beszél. Mivel a legtöbb öngyilkosság hátterében fel nem ismert depresszió áll, indokolt lenne e területre tudatosan kiemelt figyelmet szentelni, hiszen mi ismerhetné el jobban munkánkat, mint egy időlegesen kisiklott pszichés helyzetben lévő élet megmentése?
Büszkeségre okot nem adó kiemelkedő helyezésünket sokáig tartottuk az öngyilkosság tekintetében a világranglistán, így akár sikerként is elkönyvelhetnénk, hogy ma már „csak” a hetedik helyen állunk. Ugyanakkor ma, amikor a munkanélküliség, az egzisztenciális problémák, az identitáskrízisek és az ezekből eredő reménytelenség, a család felbomlása, a szociális hanyatlás és az elmagányosodás következtében a depresszió szinte népbetegséggé vált, nem söpörhető a probléma a szőnyeg alá, ezért közös érdekünk, hogy az öngyilkossági kísérletek megelőzését munkánk előterébe helyezzük.
Öngyilkosság és kísérlet
Az öngyilkos magatartás annak az egyértelmű jele, hogy a beteg kétségbeesett, életét kilátástalannak tartja. Öngyilkos magatartás alatt nem csak a befejezett öngyilkosságot, hanem az öngyilkossági kísérletet és az egyéb öngyilkos gesztusokat is értenünk kell. Öngyilkossági kísérlet a sikertelenül végrehajtott, öngyilkosságot célzó cselekmény, amely ha nem elég komoly ahhoz, hogy halált okozzon (pl. 3-4 tabletta nyugtató bevétele), öngyilkos gesztusról beszélünk. Az ilyen gesztust elkövető személy valószínűleg csak segítségért, figyelemért esedezik, valójában nem akar öngyilkosságot elkövetni. Befejezett öngyilkosságnak a halállal végződő öngyilkossági kísérletet nevezzük.
Az öngyilkosságok gyakoriságáról szóló adatok halotti bizonyítványokból, hatósági vizsgálatok eredményéből származnak, de valószínűleg nem tükrözik a valós számokat. Az öngyilkos magatartás valószínűsíthetően nagyobb egészségügyi probléma, mint ahogy a statisztikákból következtethetünk rá. Tény, hogy az öngyilkos magatartás legtöbbször nem vezet halálhoz, de tény az is, hogy a valódi, élet kioltására alkalmas öngyilkossági kísérletet elkövetők 10%-a eléri szándékát.
A depresszió, mint az öngyilkosság előszobája
A depresszió kétségbeesés és megmagyarázhatatlan ingerültség érzése, amely minden gondolatot, cselekedetet és reakciót átsző. A depressziós ember hangulatának gyakran semmi köze a körülötte zajló eseményekhez.
A depresszió legfontosabb tünetei:
- lehangoltság,
- szomorúság és/vagy üresség érzése, illetve aggódás, bűntudat, lelkiismeret furdalás,
- az érdeklődés beszűkülése,
- örömtelenség, reménytelenség érzése, szorongás,
- étvágytalanság, súlycsökkenés, esetleg súlygyarapodás, édesség utáni vágy,
- lelassultság, állandó fáradtság, rossz közérzet, fokozott síráskészség, hangulati nyomottság,
- alvászavarok (elalvási zavar, korai ébredés, nyugtalan alvás),
- esetleg önvád, bűntudat,
- a halál és elmúlás gondolata.
Jellemző lehet még
- a kéz remegése,
- szexuális zavarok,
- tehetetlenség érzése, döntésképtelenség, feledékenység, koncentrálási nehézségek,
- az életmód változása, (munkáját nehezebben vagy egyáltalán nem tudja ellátni, tanulási nehézségek),
- jövőkép hiánya, kiúttalanság, úgy érzi, nem tud megfelelni a követelményeknek.
Ezek a tünetek az élet egy-egy adott szakaszában bárkinél jelentkezhetnek, azonban el is múlnak. Depresszióra akkor kell gondolni, ha a tünetek közül több is jelen van, és minimum két hétig fennáll.
Eltérés tapasztalható a beteg depresszióhoz való viszonyában, mivel a nők általában gyorsabban felismerik, hogy problémájuk van, elakadtak a hétköznapi dolgaik intézésében, ezért hamarabb fordulnak szakemberhez. A férfiak a depressziót nehezebben ismerik fel és akkor sem ismerik be (maguknak sem) a hangulatzavart, bagatellizálják a tüneteket. Gyakran ingerlékenyek, indulatosak, és hamarabb fordulnak az alkoholhoz, mint szakemberhez. A befejezett öngyilkosság az egész világon, így hazánkban is sokkal gyakoribb férfiak körében (az áldozatok 65-75%-a férfi), tavasszal és mivel a depressziós állapot délelőtti órákban a legsúlyosabb, a nap első felében. A nőknél az öngyilkossági kísérlet a gyakoribb.
A depressziót tovább súlyosbíthatja az alkoholfogyasztás, amely az öngyilkos magatartás esélyét is növeli. Az öngyilkossági kísérletet elkövetők 30%-a fogyaszt alkoholt a tett elkövetését megelőzően.
A depresszió kezelése
A depresszió kezelésében a legfontosabb szerepe a beteg környezetének van, fel kell ismerniük, hogy a depressziós nem tud magán segíteni, hogy beteg. Fontos a depressziós meghallgatása valamint, hogy minél előbb gyors és professzionális segítségről gondoskodjanak, hogy szakemberhez kerülhessen.
A depresszió kezelése során többféle választási lehetőség van, hiszen míg egy enyhe vagy közepes erősségű depressziónál elegendő lehet önmagában a terápiás kezelés is, addig egy súlyos depressziónál sok esetben a gyógyszeres és a terápiás kezelés kombinációjával érhető el a legjobb eredmény.
Mint ahogyan dr. Szabó Péter „Depressziók, szorongás és öngyilkosság a krízis kontextusában” cikkében írta, egy átlagos praxis tapasztalatai alapján a háziorvosok a saját élmény szintjén képesek bizonyítani mindazt, amit a pszichiáterek a klinikumban megfigyeltek: a depresszió és az öngyilkosság fokozott kockázatával járó pszichoszociális válsághelyzetek együttes előfordulása feltűnő gyakoriságot mutat.
Annak ellenére, hogy önmagában sem a pszichiáter, sem a háziorvos nem lehet eléggé hatékony, együttműködésükkel a testi panaszokkal álcázott pszichés problémák megoldást nyerhetnek.
Shneidman szerint minden öngyilkosságnál közös jelenség a szándék kommunikációja. Tény, hogy a beteg belső bizonytalansága, a beszédben, a viselkedésben is megjelenő ambivalencia nehezíti a környezet, sok esetben még a szakemberek helyzetét is, akik észlelhetik a vészjelzéseket, a bizonytalan segélykéréseket, de nem egyértelmű, hogy valóban szükséges-e a segítő fellépés.
A segélykiáltás jelképes is lehet, néha maga az önpusztító cselekmény az üzenet, máskor áttételes formában jelenik meg, ezért fontos a veszélyre csak közvetett módon utaló jelek ismerete. Ilyen lehet pl. a menekülési fantáziák megfogalmazása, mint az életből való kilépés, vagy a megjelenés, illetve a szokások (pl. alkohol, munka) megváltozása.
A kudarcok halmozódása, az élettől való búcsúzkodás, a végrendelkezés, a javak szétosztogatása mellett jellemző lehet a haláltéma előtérbe kerülése, beszűkülés a veszteségre, a hiányra, illetve a reményvesztettség, a kiúttalanság megfogalmazása hívhatja fel leginkább a figyelmet arra, hogy nagy a veszély, nagy a baj.
Különösen fontossá válhatnak ezek a válságjelek, ha azok a lehangoltság, a szorongás jól felismerhető jelzéseivel párosulnak. Fokozott figyelmet igényel, ha a vészjeleket egyedül élő, generáció-váltás határán lévő férfi adja.
Élete során minden ötödik (azaz Magyarországot tekintve kétmillió) ember átesik súlyos depressziós epizódon, egy éves időtartamra vizsgálva pedig minden tizedik! A kezeletlen depressziós betegek 15%-a 10 éven belül öngyilkosságot követ el, a legtöbb depresszió viszont gyógyítható, így a betegség által okozott öngyilkossági kockázat elkerülhető!
Az okok vizsgálatánál figyelemmel kell lenni a biológiai tényezőkre is, hiszen számos vizsgálat kimutatta, hogy az öngyilkosságot elkövetők között a szerotonin mennyisége, attól függetlenül csökkent, hogy társult-e az öngyilkosság valamilyen pszichiátriai betegséghez vagy nem. Ezen ingerületátvivő anyag szabályozásának zavara a legtöbb depresszióban is megfigyelhető, a gyógyszeres kezelés ezt a zavart állítja helyre. Összefüggést találtak a vér koleszterinszintje és az öngyilkosság között is, amely szerint az alacsony koleszterinszint növeli az öngyilkosság kockázatát.
A depresszió mellett kifejezett veszélyeztető tényező a mániás-depresszió, a skizofrénia, bizonyos személyiségzavarok, az alkohol- és gyógyszerfüggőség és az egyéb kezeletlen szorongásos zavarok. Ezek a betegségek megjelenhetnek egymás mellett is, sőt átalakulhatnak egymásba és fizikális betegségek mellé is társulhatnak. A különböző szorongásos zavarok (pánikzavar, fóbiák, kényszerbetegségek), az alkoholfüggőség, a személyiség- és különösen az evészavarok igen gyakran párosulhatnak depresszióval, többszörösére növelve az öngyilkossági veszélyt.
A különböző fizikai és lelki tényezőkön túl kockázati tényezőt jelent a tartós egyedüllét, a munkanélküliség és más negatív életesemények.
Az öngyilkosság vagy annak kísérlete mindig szándékos, tudatos és önreflexív cselekvés, az indítékok mögött érzelmek, indulatok és kognitív struktúrák rejlenek. Öngyilkossági krízisben az érzelmek rendszerint indulati erősségűvé válnak, az erős indulat késztetési töltete teszi lehetővé az erőteljes, agresszív önpusztító cselekményeket.
Az öngyilkosság legfőbb célmozzanata a menekülés az elviselhetetlennek tűnő állapotból, élethelyzetből. A menekülésben nem az élet értékének a megtagadása a lényeg, hanem az, hogy ez a legfőbb érték bizonyosan elvész, megtarthatatlan, az ember vegye tehát saját kezébe a sorsát, és rövidítse meg szenvedéseit.
A határeseti személyiségzavar a depresszió és az öngyilkosság előszobája
Az elmúlt évtizedben a depresszió mellett egyre inkább előtérbe kerül a határeseti, vagy borderline személyiségzavar, mint az öngyilkossághoz vezető súlyos mentális állapot.
A Borderline personality disorder (BPD) kifejezést a pszichoanalitikus Adolf Stern használta először 1938-ban, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1980-ban vett fel a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvébe, majd ezt követően került be a nemzetközi betegségosztályozási rendszerbe és kezdték használni a klinikai diagnosztikai gyakorlatban.
A BPD főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, illetve a személyközi kapcsolatok és az énkép instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar, amely főként a neurózisokra, és a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető, bár ezeknél enyhébb formában megjelenő tünetek változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak.
1977-ben Gunderson J. G. számos szerző munkáját áttekintve empirikus vizsgálatokat végzett, amelyek alapján a borderline karaktert úgy jellemezte, mint aki
- heves érzelmeket mutat, de főképpen ellenséges indulatot és depressziót,
- élvezethajhász,
- gyakran deperszonalizálódik, "szétesik",
- alkalmanként önpusztító magatartás jellemzi (gyógyszer túladagolás, promiszkuitás),
- identitászavara van,
- rövid pszichotikus epizódjai lehetnek,
- kapcsolatai felületesek.
Gunderson a fenti tünetekkel jellemzett eseteket "Borderline Group of Neurosis"-nak nevezte és az alábbi karaktervonásokkal jellemezte:
- nárcizmus
- "lelki vérzékenység"
- túlérzékenység
- lelki merevség
- önértékelését érintő visszajelzésekre dühhel, depresszióval, vagy szorongással reagál
- kisebbrendűségi érzések
- mazochizmus
- a belső lelki nehézségek miatt a külvilág hibáztatása.
A BPD diagnózisának megállapítása klinikai osztályokon, előre meghatározott nemzetközi betegségosztályozási rendszerek diagnosztikai kritériumai alapján, szakember által történik. A BPD diagnosztikus kritériumai alapján a diagnózis megállapításához az alábbiak közül minimum öt szükséges.
Identitászavar:
Kifejezett és állandósult identitászavar az alábbiak közül legalább két vonatkozásban:
- önkép
- szexuális orientáció
- hosszú távú célok, pályaválasztás
- barátok megválasztása
- értékrend
Hangulatzavar:
- Érzelmi instabilitás
Az alaphangulat depresszió, irritábilitás vagy szorongás felé való eltolódása, mely néhány óráig, de legfeljebb néhány napig tart, illetve krónikus üresség- és unalomérzet.
- Gyenge önkontroll
A helyzetnek nem megfelelő heves düh, vagy a düh feletti kontroll hiánya, például gyakori indulathullámzások.
Viselkedés zavar:
- Kapcsolati instabilitás
Kapcsolatokban a túlzott idealizálás és a leértékelés közötti ingadozás
Távolságtartás: a valóságos vagy elképzelt elutasítás elkerülése érdekében nem tartja meg, nem ápolja hosszabb távon barátságait, kapcsolatait.
- Önkárosító impulzivitás
Minimum két területen megjelenő önkárosító impulzivitás a következők közül:
- költekezés
- szexualitás
- alkohol-, túlzott gyógyszerfogyasztás vagy droghasználat
- falánk evés
- felelőtlen autóvezetés
- bolti lopás
- Öngyilkossági gesztusok, tendenciák
Öngyilkossági fenyegetőzések, gesztusok, öncsonkító viselkedés.
A BPD temperamentumra jellemző viselkedést leginkább a kiszámíthatatlanság és kaotikusság jellemzi.
- A viselkedés állhatatlan, szélsőséges.
- Az egyén érzéseit heves és intenzív formában juttatja kifejezésre.
- Hosszabb távon megfigyelhető hangulati és viselkedésbeli váltások.
Az önemésztő dühösség, depresszív hangulat mellett gyakori lehet a szorongásos gátoltság, máskor alkalmi magabiztosság, élénk, színes viselkedés/hangulat váltakoznak egymással.
Disszociatív zavarok:
Dühkitörések
Rövid, de heves dühkitörések, a csalódottság és tehetetlenség érzése miatt az elfojtott keserűség tör ilyen formában utat magának. Dührohamukban szétzúzhatnak tárgyakat vagy pedig önkárosító módon viselkedhetnek, mint például összeszaggathatják a ruhájukat, vagy fejüket a falba verik, a csuklójukat felmetszhetik stb.
Észlelési zavarok:
Passzív jellegű disszociatív tünetek
Egyéb súlyos de kevésbé látványos depresszív jellegű disszociatív tünetek jelentkezhetnek úgyis, hogy az egyén úgy érzi, céljaival elvesztette a kapcsolatot, "elidegenedett önmagától", vagy úgy érzik mintha nem is a valóságban hanem "mintha csak álomban létezne" stb.
Vonatkoztatásos gondolatok:
Valós vagy vélt bántások hatására paranoid színezetű gondolatok, melyek gyakran az önértékeléssel kapcsolatosak. Ezek téves eszmékre emlékeztető pillanatnyi, vonatkoztatásos gondolatok, inkább érzésalapúak mint intellektuálisak, általában néhány nap alatt változhatnak elmúlhatnak, de időnként hasonló formában, hasonló szituációt követően újra felmerülhetnek.
A BPD-t lényeges megkülönböztetni a pszichotikus affektív zavaroktól. A pszichotikus zavarok általában hirtelen lépnek fel, ezzel szemben a BPD állandósult működészavarral jellemezhetők, melyek mélyen rögzült karaktervonások jelei. A pszichotikus tünetek pedig sokszor extrém külső stressz hatására jelentkeznek. Ezen esetekben a megterhelés csökkentése esetén a beteg állapota gyorsan javulni kezd, míg a BPD esetén a stressz csökkenés nem feltétlenül jár állapotjavulással.
Az öngyilkosság okai, figyelmeztető jelek
Az öngyilkosság az a szándékos cselekmény, amelynek célja és végeredménye a cselekvő saját életének kioltása. Az öngyilkosság nem betegség, hanem cselekmény, amihez mentális zavarok, régebb óta fennálló kezeletlen problémák, külső körülmények, vagy frissen bekövetkezett, az egyén korábbi életét (értékrendjét) súlyosan megrendítő események, krízisek járulnak hozzá.
Az öngyilkosság nem derült égből villámcsapás, még ha gyakran úgy is tűnik a külső szemlélő számára. Az alábbi esetekben mindig gondolni kell az öngyilkosság lehetőségére:
1. pszichiátriai betegségek, elsősorban a depresszió, skizofrénia és az alkoholizmus,
2. korábbi öngyilkossági kísérlet(ek),
3. öngyilkosság, illetve öngyilkossági kísérlet a családban,
4. öngyilkossági szándék, halálvágy kommunikációja, a témáról való beszélgetések kezdeményezése,
5. csökkent központi idegrendszeri szerotonin-aktivitás, illetve alacsony szérum koleszterin szint.
A fentiek mellett figyelmet kell még fordítani az un. másodlagos rizikófaktorokra, mint
1. a gyermekkori veszteségekre, sérelmekre,
2. izolációra, magányosságra,
3. kedvezőtlen élethelyzetekre, mint munkanélküliség, komoly anyagi problémák, súlyos, negatív életeseményekre
4. a hormonális változásokra (serdülőkor, klimax).
Az öngyilkosság előtti időszak a szó szoros értelmében életfontosságú lehet, hiszen számos vizsgálat igazolta, hogy az öngyilkossági tettet megelőző időszakban a legtöbb áldozat valamilyen formában jelzi szándékát a külvilág felé. E jelzések legtöbbször közvetettek, ilyen lehet a halálvágy megfogalmazása, akár áttételesen is; gyógyszerek gyűjtögetése, a háziorvos felkeresése.
Az öngyilkos ambivalens (élni akarás és halálvágy) állapotában még könnyen megállítható a folyamat, ha észleljük a figyelmeztető jeleket, ennek hiányában azonban nehezen visszafordítható változások indulhatnak el, a viselkedés merevvé válik, az érzések beszűkülnek, az emberi kapcsolatok eltűnnek, a korábbi értékrend és az egész élet értelmetlenné válik. Az öngyilkosság előtt az áldozat gondolatai öngyilkossági fantáziákkal telítettek, a módszer kiválasztására, az öngyilkosság tervére irányulnak.
Mit tehet a háziorvos?
Az öngyilkosságot elkövetők közel kétharmada depresszióban szenved, így ennek megelőzése, időbeni felismerése, szakszerű kezelése életfontosságú! A depresszió felismerésével és kezelésével a betegek zöménél teljes tünetmentesség, gyógyulás érhető el. Az egészségügyi rendszeren belül vitathatatlanul a háziorvosnak a legnagyobb a lehetősége a depresszió, mint változás korai felismerése. A lehetőség adott, azonban nem könnyű felismerni és megoldani a beteg testi, vagy egyéb „felajánlott” tünetei, panaszai mögött húzódó problémákat, akár még egy korai depressziós fázisban, vagy egy krízis helyzetben sem. A probléma kezelésében kiemelkedő szerepe lehet a háziorvost segítő, a munkáját kiegészítő nővérnek, aki előtt esetleg nyitottabban, őszintébben tárulkozik ki kezdetekben a páciens, mint a „nagytekintélyű” doktor előtt. E területen is nagyok a társadalmi elvárások az egészségüggyel és a háziorvossal szemben, azonban sajnos szembesülnünk kell vele, hogy nem lehet maradéktalanul megoldani a betegség ürügyén az azt előidéző okokat, amelyek mögött általában családi, illetve szűkebb, vagy általános társadalmi bajok vannak.
A depresszió eredményes kezelésében, az öngyilkosság megelőzésében a pszichoterápiának, a beteg utógondozásának ugyanolyan fontos szerepe van, mint a gyógyszeres terápiának, hiszen a pszichoterápia során újfajta szemléletmódok alakulhatnak ki a betegben, önmagáról, másokról, a világról alkotott képe, konfliktus- és problémamegoldó mechanizmusai optimális irányba változhat.
Az öngyilkosságot elkövetők egyharmadánál azonban nem találhatók meg a depresszió tünetei, azonban sok áldozatnál találhatunk valamilyen felderítetlen személyiség-, illetve viselkedészavart, szorongásos tünetet, evészavart, alkohol- és drogfüggőséget. Ezek korai felismerése és a beteg szakemberhez történő irányítása létfontosságú az öngyilkosság megelőzésére.
Nagyon sokan úgy gondolják, hogy soha nem lennének öngyilkosok, a családjukban soha nem fordulhatna ilyen elő, illetve úgy vélik, hogy ha valaki tényleg meg akar halni, annak sikerül, aki életben maradt, az csak fenyegetőzött az öngyilkossággal. Pedig az öngyilkosság nem egyfajta különös betegség, nincsenek öngyilkos típusok vagy személyiségek. Az öngyilkosság egy út tragikus de elkerülhető vége. Bárki juthat olyan állapotba, ahol az önpusztítás közeli, szinte kézzelfogható veszéllyé válik. Az emberek többsége sokszor nem tudja hogyan viszonyuljon ehhez a kérdéskörhöz, talán ezért is élnek napjainkban is az öngyilkossággal kapcsolatos előítéletek.
Öngyilkossági helyzetkép
Hazánkban rendszeres adatszolgáltatás 1900 óta létezik. Eszerint az első növekedési hullám 1932-ig (35,1) tartott, majd csökken egészen 1942-ig (24,1). A háború befejezéséig ismét növekszik, majd 1956-ig (19,4) csökkenés figyelhető meg, a század legalacsonyabb arányaival. Ezután folyamatos növekedés látható, a legmagasabb értéket 1983-ban (45,3) érte el, 1988 óta folyamatos csökkenést regisztráltak.
Az öngyilkosok körülbelül 70%-a férfi. Jellemző, hogy számuk az évek szerint nagyobb kilengéseket mutat, mint a nőké, továbbá a nők esetében lassabb, de stabilabb csökkenés figyelhető meg.
14 éves kor alatt 1:100.000 a befejezett öngyilkosságok aránya, míg 14-19 éves kor között 10:100.000 az arány. A fiúk ebben az életkorban négyszer gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint ellenkező nemű társaik, azonban a lányok esetében több a szuicid kísérlet.
Az életkor előrehaladtával növekszik az öngyilkosság gyakorisága. A férfiaknál 45-54 éves és 65 év feletti korcsoportban, míg a nőknél elsősorban 65 év felett figyelhető meg a legtöbb öngyilkosság.
Nemtől függetlenül a házasok követnek el legritkábban öngyilkosságot, és az özvegyek illetve az elváltak a leggyakrabban. Ezek a különbségek markánsabbak a férfiaknál.
Hazai sajátosság az önakasztás gyakorisága, az 1995-ös Demográfiai Évkönyv adatai szerint hazánkban az elkövetők 62,3%-a önakasztás, 20,9%-a mérgezés, 6,3%-a magasból leugrás, 2,6%-a lőfegyver vagy robbanás, 2,3%-a vízbefulladás, 1,9% vágóeszköz, 1,2% áramütés miatt vesztette életét.
A rövid statisztikai áttekintésből is látható, hogy olyan kérdéseket érintettünk, amelyek mellett az alapellátás nem hunyhat szemet még akkor sem, ha a háziorvosi munka jelentős részévé vált az adminisztráció, az „iparűzési adózás”, azaz az orvos figyelmét nem csekély mértékben lekötő vállalkozói lét, hiszen a sok tűz közé szorult háziorvos szerepe – ha nem is tartoznak ezek a kérdések a szorosan vett háziorvosi kompetenciába - e tekintetben is kiemelendő.
Ha akarom, két óra múlva
Halott lesz egy szünetlen elme
S hódolattal lépi át küszöböm
Minden halálok fejedelme:
A meghívott Halál
(Ady Endre: A minden titkok versei)
Dr. Balogh Sándor – Dr. Bölcs Ágnes
Irodalomjegyzék:
Andorka R., Buda B., Cseh-Szombathy L.: A deviáns viselkedés szociológiája. Gondolat, Budapest, 1974.
Buda B., Füredi J.: Az öngyilkosság a szociálpszichiátria szempontjából. Animula, Budapest, 1986.
Kézdi B.: Öngyilkosság, kultúra, jel S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat, Pécs, 1992.
Zonda T.: Öngyilkos nép-e a magyar? Végeken Alapítvány, Budapest, 1995.
dr. Sümegi András, dr. Fekete Sándor, dr. Rihmer Zoltán (Népszabadság)
http://hu.wikipedia.org
http://ongyilkos.lap.hu/
http://www.eski.hu
http://www.ksh.hu
http://www.dr.info.hu/drinfo/
|
